top of page

Események

Csoportos események, workshopok, női körök, szertartások

Tabunyitogató Női Kör
Beszélgetések a szexualitásról nyíltan, őszintén

Tabunyitogató Női Kör, ahol biztonságos térben, egymásra odafigyelve, mindenki személyes tapasztalását tiszteletben tartva kapcsolódunk.

Ez egy biztonságos, megtartó női tér, ahol tabuk nélkül, sallangmentesen beszélgetünk a szexualitásról – úgy, ahogy azt máshol talán nem lehet.

Nem ítélkezünk.
Nem véleményezünk.
Egyszerűen csak meghallgatjuk egymást, és megnyílunk – önmagunk és egymás felé.

Itt lehet:
Kérdezni, kimondani, kimondatni.
Megérkezni a testedhez, méhedhez, érzéseidhez.
Feloldani, amit eddig elhallgattál.

Hálószoba és más titkokon, tabukon keresztül beszélünk minden olyan tapasztalásról, ami a női léthez tartozik – a vágyaktól a bizonytalanságokon át a testtudatig.
Aki már átélte, megosztja.
Aki előtte áll, kíváncsian hallgatja.
Így segítjük egymást – nők, egymás között, tisztelettel, őszintén.

Ez a kör azoknak a nőknek szól, akik vágynak az őszinte, mély kapcsolódásra – saját magukkal és más nőkkel. Akik nyitottak arra, hogy új nézőpontból közelítsenek a saját testükhöz, szexualitásukhoz, nőiségükhöz.

Ez nem előadás, nem tanítás.
Egy bensőséges, biztonságos tér – nőktől nőknek, ítélkezés nélkül.

Téma: Szexualitás, női tapasztalás – nyíltan, bizalommal
Kiknek: Nőknek, akik nyitottak a valódi kapcsolódásra

A programot Tamás Kinga belső alkímia oktatóval és tantra masszőrrel közösen tartjuk Budapesten, havi 1 alkalommal.

 

Következő alkalom: 2026. február 9.

​ 

Részletes információk és jelentkezés: ITT

Apaseb
Sacred Body Awakening

Sacred Body Awakening – Az apaseb gyógyítása szomatikus érintéssel

Az apa az első férfikép az életünkben. Akkor is hat ránk, ha jelen volt – és akkor is, ha hiányzott.
Az apával való kapcsolatunk mélyen beíródik a testünkbe: meghatározza, hogyan viszonyulunk a biztonsághoz, a határainkhoz, az erőnkhöz, az önértékeléshez, a cselekvéshez és a férfi energiához – nőkben és férfiakban egyaránt.

Ezen az alkalmon a Sacred Body Awakening módszerével dolgozunk az apaseben, és azokkal az elakadásokkal, amelyek a férfi oldallal, a megtartottsággal, a vezetéssel és a hatalommal való viszonnyal kapcsolatosak.


Nem történeteket elemzünk, hanem a test bölcsességén keresztül közelítünk.

A szomatikus érintés finom, tudatos jelenléten alapuló módszer, amely segít:
* oldani a mélyen rögzült testi–idegrendszeri mintákat,
* biztonságos térben új élményt adni a testnek,
* kapcsolatba lépni az elfojtott érzésekkel, mint a harag, fájdalom, hiány vagy vágy,
* integrálni azt, ami eddig kimondatlan vagy megélhetetlen volt.

Az érintés nem „kijavít” valamit, hanem emlékeztet: arra, hogy a test képes az önszabályozásra, a gyógyulásra és a kapcsolódásra.

Ez az esemény Neked szól, ha azt érzed, hogy:
* az apával való kapcsolatod még hatással van a jelenedre,
* nehézségeid vannak a férfi energiával, a határozottsággal vagy a bizalommal
* szeretnéd mélyebb testi szinten oldani az elakadásokat, szomorúságot, nem csak fejben.

 

Biztonságos tér • tudatos érintés • mély integráció

 

A Sacred Body Awakening egy szomatikus érintés alapú módszer, amely segít hazatalálni önmagunkhoz. A folyamat során a partnerre hangolódva, szeretetteljes érintésekkel megnyitjuk a testet, így oldjuk a beragadt érzelmeket, elakadásokat, valamint betöltjük az érzelmi hiányokat. A biztonságos érintéseken keresztül meg tud nyílni és gyógyulni tud a test.

A programot Durst Anikó Sacred Body Awakening facilitátor társammal közösen tartjuk Budapesten, magyar és angol nyelven.

Következő időpont: 2026.02.13.

Korábbi alkalom: 2026.01.23.

Témánk az apasebek, maszkulin oldal, férfi minőségek.

A gyakorlás ruhában történik, puha, odafigyelő közegben. Vegyes, férfi-női csoportban tapasztalunk ezúttal.

Részletes információk és jelentkezés: ITT

Facebook esemény: ITT

Sacred Body Awakening
Gyakorló estek

A Sacred Body Awakening gyakorló csoport biztonságos és megtartó teret ad arra, hogy mélyebb kapcsolatba kerülj a testeddel és az érzeteiddel.

 

A közös gyakorlás segít elmélyíteni a módszert, támogat a rendszerességben, és lehetőséget ad arra, hogy mások jelenlétében, mégis a saját ritmusodban tapasztalj.

 

A csoport ereje finoman megtart, inspirál, és segít abban, hogy a testi tudatosságon keresztül több egyensúlyt, nyitottságot és belső biztonságot élj meg.

Új időpont: hamarosan

Részletes információk és jelentkezés: hamarosan

Facebook esemény: hamarosan

Megnyílás
Sacred Body Awakening

Egy szelíd visszatérés önMAGunkhoz – a női test szentségéhez.


Emlékezésre és megnyílásra várunk ezen az alkalmon, hogy visszatalálj a női önvalódhoz, és ahhoz a bölcsességhez, amit őrzöl.  
Ha szólít a tested, ha vágysz arra, hogy gyengéden, mégis mélyen megnyílj – szeretettel hívunk egy különleges, szakrális workshopra.


A Sacred Body Awakening érintés a női test ünneplése, blokkjainak oldása, gyógyítása. Egy tér, ahol saját tempóban, biztonságban és szeretetben találkozhatsz önmagaddal – és más nőkkel, akik szeretnének mélyen és őszintén kapcsolódni saját testükhöz.


Amit megélhetsz:

  • mély, puha testi jelenlét

  • női körben tartott, szakrális érintés

  • régi minták gyógyítása és elengedése

  • a szív és méh összekapcsolása

  • kapcsolódás a belső hangodhoz és ezen keresztül a testedhez

Nem kell semmit „tudnod” vagy „jól csinálnod”. Elég, ha vagy. És elég úgy, ahogy most vagy.


Kinek szól ez a program?
Minden nőnek, aki szívből szeretne kapcsolódni a testéhez. Akiben ott él a vágy a mélyebb önismeretre, az érintés gyógyító erejére, a női kör megtartó szeretetére.

 

Ezen a napon három Sacred Body Awakening konstellációval dolgozunk: a női oldalt puhítjuk és vesszük körbe gondoskodással, majd belépünk a gyengéd megnyílás terébe, hogy helyet adjuk a gyógyulásnak és feltárulkozásnak.​​

A programot Durst Anikó Sacred Body Awakening facilitátor társammal közösen tartjuk Budapesten, magyar és angol nyelven.

Új időpont: hamarosan

Részletes információk és jelentkezés: hamarosan

Facebook esemény: hamarosan

Érdekelnek a csoportos programok?

Ha bármilyen kérdésed van az eseményekkel kapcsolatban, írj bátran és megbeszéljük! :)

  • Facebook
  • Instagram

Köszönöm, hogy kapcsolódunk!

bottom of page